Hírek > Szlovák korcsoportos banjnokság - Tatralandia

Idén 3 évnyi "Ólublót" követően a Liptószentmiklós melletti Tataralandiában került sor Szlovákia fiatal sakkozóinak megmétettetésére (április 18-25.). A Komáromi Sakk Club népes különitménnyel, 13 játékossal próbált szerencsét. Újoncként, néhány hónapi sakkozást követően Pivoda Rékának volt a legnehezebb dolga. A 12 éves lányok korosztályában vetélytársai már évek óta versenyeznek, igy nem meglepetés és nem is csalódás, hogy Rékánk ezúttal még "pontatlanul" végzett. Fejlődése a versenyen szakmai szemmel pozitivan értékelhető és nem mindennapi reményekre jogosit fel. A 10 éves fiúknál versenyző Gyuricsek Ákos tavaly szerzett pont nélkül maradt (1 ajándékpontot kapott), idén az ajándékponthoz már további 2,5 pontot gyűjtött és ha nem félt volna annyira a vereségektől, talán 1-2 ponttal ez még több is lehetett volna. Mindenesetre a táblán mutatott játéka igencsk biztató volt. Kubovics Levente nagyon jó sakkozó - lenne már most is, ha tudna magán uralkodni és keze nem előzné le az eszét rendszeresen. Persze,hogy játéka lelassuljon, megvannak az edzési módszerek. Mivel ő is csupán első ilyen nagy versenyén vett részt, eredménye - 3 pont - akár nagyszerűnek is minősithető.

4 játékosunk a 12 éves fiúk korosztályában gyűjtögette a pontokat, váltakozó sikerrel. Schmidt Peti a verseny közepe felé kezdte érezni a ritmust, kedvvel játszott, csupán 1-1 nagyobb megingás fosztotta meg a lényegesen jobb eredménytől. Dolnik Máté megtapasztalhatta, hogy az év közbeni néhány kihagyott mérkőzéslehetőség most a tapasztalathiány formájában bizony hiányzott - játéka elért eredményénél összehasonlithatatlanul jobb volt. A verseny egyik kellemes meglepetése a mi szempontunkból Gyuricsek Szili volt,akit még edzőként tavaly "Szili Gonzálesnek" neveztem gyors csuklójára utalva, ami a sakkban nem, csupán a Vadnyugaton előny. Idén ennek már nyoma sem volt, végig az élmezőny közelében játszott. A 48 részvevő között elért 17.helyezése hatalmas előrelépést jelent tavalyi önmagához képest. Ha még önállóan is elkezdene dolgozni, akár éremért is küzdhetne 1 év múlva. Nagy éremesélyesünk, Viczencz Péter 4. helye nagyszerű, de az érmet 1,5 pont fölösleges elvesztésével saját maga dobta ki, hiányzik még egy kis lelki stabilitás. Az igazs§g azért az, hogy amikor "ott volt a sakktáblán", brillirozott !

A 14 éves fiúk között Jakab Bélának nehéz dolga volt. Megszerzett 5,5 pontja végül a 8. helyet eredményezte számára. Az egy fölöslegesen kengedett 1/2 pontot kivéve megengedhető pontokat vesztett - az első 3 helyezett-től kapott ki. Mindhárom veresége más tőről fakadt : az első kiemelt ellen hatalmas küzdelemben maradt alul a végjátékban. A végső ezüstérmes ellenfele ellen - tőle kissé szokatlan módon - bátran áldozott, sajnos ellenfele a támadást sikeresen háritotta. A végső bajnok ellen döntetlenközeli állásban gyalogot nézett el, ami után a játszma ezen a szinten már menthetetlen. Viszont el lehet gondolkodnia az elvégzett munkán, az év közbeni készülésben lehet, hogy volt tartalék. A csapat másik kellemes meglepetése Gyurenka Ádám szereplése volt ugyanebben a korosztályban. Bár egy-két játszmájában ellenfelei rámutattak tudásbeli hézagokra, összességében messze az elvárást felülmúlva 5 pontjával elért 14.helye a 37 induló közül pestiesen szólva "nem semmi".

A 16 éves fiúk között nehéz kezdést követően Haris Dárius már-már a padlóról állt fel. De felállt és a végül megszerzett 5 pontjával a 14. helyre katapultálta magát, jócskán gyarapitva értékszámát is. A kategória legnagyobb meglepetéséről Milány Levente gondoskodott, aki a 4.fordulóban a másodiknak kiemelt ellenfele ellen elért győzelmével már a legjobbak között küzdött a pontokért. Sajnos, ezzel viszont elfogyott a munició és a hátralévő 5 fordulóban szerzett 2 döntetlen már kevés lett a papirformát boritó helyezéshez. Három nagyszerűen vezetett játszma - kettő az első kettő, egy az utolsó fordulóban - közben pedig egy kis vergődés - volt ezúttal Molnár Ernő mérlege. Alighanem nem e sorok irója az egyetlen, aki joggal hitt Ernő jobb eredményében - főleg a sikeres mátrafüredi sikeres szereplést követően. Jól felkészülten, kedvvel és eredményesen versenyzett Jóba Árpi,aki az igen sűrű mezőnyben végül 5,5 pontjával a kiváló 8.helyet szerezte meg. Ha figyelembe vesszük, hogy 2 éve még korosztályának sereghajtói között volt, joggal állithatjuk, hogy versenyzőink közül ő fejlődött legnagyobbat az elmúlt 1-2 évben.

Részletes eredmények : http://chess-results.com/tnr163822.aspx?lan=4&art=1&turdet=YES&wi=984

-li-