Hírek > GPX Baromlak

Csaknem a mezőny 1/4 részét alkották a komáromi sakkozók az idén 4. alkalommal megrendezett ifjúsági sakkversenyen, az Udvardtól, mintegy 5 km-nyire elterülő kicsi, de takaros faluban, Baromlakon (43 résztvevő, 9 forduló). Kitett magáért a falu, élén a kupákat és díjakat biztosító polgármesterrel, valamint az udvardiak, mint a verseny szervezői is.

A verseny azért a jelentős környékbeli konkurencia részvétele mellett is komáromi fölényben zajlott. Az abszolút sorrend első 5 helyezettje közül csupán a perbetei Rancsó Márknak sikerült a végső győztes Molnár Ernő, a második Viczencz Péter, a 4. Jóba Árpi és az 5. Jakab Béla közé ékelődnie a 3. helyre. Az ifjúsági szlovákiai nagydíj versenyében a "profik" már nem kerülhettek kiértékelésre (1400 alatti értékszámú versenyzők indulhatnak csak ebben a sorozatban), de itt is sok komáromi siker született. A 14 éves fiúk között Csaplár Viktor diadalmaskodott megérdemelten, hiszen bele-bele csippentett az abszolút sorrendben előtte végzettekbe is. A 11 éves fiúk között első aranyérmét szerezte Gyuricsek Szilárd, teljesítménye ezúttal egyenletes volt, néhány meglepetéseredménye tette teljesen jogossá diadalát. Ugyanitt a kétszer is megingó Dolník Máté azért a végén bronzéremig jutott, kár, hogy ő viszont most hullámzó teljesítményt nyújtott. A 8 éves fiúk versenyében a nyitrai Miroslav Krupának (a 8 évesek idei országos bajnoka) nem volt ellenfele, de Gyuricsek Ákos 2. helye bizonyítja, hogy milyen fontos a türelem a felnőttek részéről (szülők és edző). Ez a tézis látszik beigazolódni az igen ígéretes, de még szertelen Kubovics Levente 3. helyével is - neki ez csupán a 3. versenye volt.

Említést érdemel a nem díjazott versenyőink teljesítménye is, hiszen a ChessKom nevelőtevékenysége folytán a Komáromi Sakk Clubban igazolt versenyzők önmagukhoz mért eredménye is figyelemre méltó. Az összetettben 12. Gyurenka Ádám mindhárom vereségét komáromi játékostól szenvedte el - talán lehetne egy kicsit többet készülni az ellenfelekre. A 17. Haris Dárius a verseny végét nem bírta - főleg a 6. fordulóban alighanem nyert állásban időzavaros hibák miatt elszenvedett veresége fájó. A januártól sakkozó Kubovics Gergelyt az utolsó 3 fordulóban szerzett győzelmei öccse mögé "repítették" - kell még egy kis önbizalom, ami a "már minden elveszett" helyzetben azért megtaláltatott. Messze elmaradt tudásától a 39. Vörös Bence - neki meg kell még pár verseny, hogy tudásához közeli eredménye is lehessen. Januárban kezdett sakkozni Hegedűs Tivadar is, aki - bár alighanem csalódottan távozott élete első versenyéről - megszerzett 2 pontjával azért nem szakadt le a mezőnytől, ami kezdők esetében mindenképpen pozitív előjel.

Részletes eredmények : http://chess-results.com/tnr134597.aspx?lan=4&art=1&wi=821